Van az a pont, ahol egy zenekar már nem dalokat ír, hanem állapotokat dokumentál. A nís esetében az Emberöltő nem egy hagyományos értelemben vett megjelenés, hanem egy belső folyamat lenyomata: önvizsgálat, szétszedés, újraértelmezés. Az interjú nem a szokásos köröket futja le – nem arról szól, hogyan készült a lemez, hanem arról, mi történik az emberrel közben, és mi marad belőle a végére. Máris "Nárcisz" Viktorral beszélgettünk.

A szövegeitekben gyakran jelenik meg az önpusztítás mint megértési eszköz. Hol van ennek a belső határa nálatok?

Ha valamit meg akar érteni az ember, akkor szét kell szednie alkotóelemeire. Apró részekre,

hogy megvizsgálja mikből áll, és ezen részek hogyan kapcsolódnak és hatnak egymásra. Ugyanígy van ez önmagunkkal is. Ahhoz, hogy megértsük saját lelkületünket, le kell mennünk a legmélyére, hogy az érzéseink mikből, honnan erednek. Születésünk óta rakódnak ránk külső minták, viselkedésformák, később környezeti és kulturális, szociális hatások. Ha valaki azt érzi, hogy Ő más, nincs a helyén, akkor ezek a kialakult minták bizony nem egyeznek azzal amik mi igazán lennénk. Ilyenkor vagy lázad az ember, vagy befelé néz és megpróbálja megérteni magát. Az önpusztítás egy metafora, hogy az ember néha olyan helyzetbe kerül, ahol azt érzi erőszakkal kell lehámozza magáról a felépített, lerakódott kérget, hogy szembe kerülhessen azzal aki valójában.

Hogyan változtatta meg a dalírást az, hogy a magyar nyelv ritmikailag és hangsúlyozásban mást követel, mint az angol?

Sokat dolgoztunk ezen, mert tényleg nehéz volt először. A szövegek is lassan alakultak, mert Ádám épp benne volt egy állapotban amiről írni akart, de ha az embert épp elárasztja az ami van, akkor nehéz nem ugyan azt a pár szót írni mindig. Szükség volt egy rálátásra, ami menet közben nehéz, ezért folyamatosan alakult a szöveg, a hangulat. Lettek szavak, amiket mindenképpen meg akartunk tartani, mert azok fejezték ki igazán amit szeretnénk, de ezeknek a szavaknak meg kellett találni a helyét, pont a magyar nyelv prozódiája és fonetikai szabályai miatt. Aztán amikor meglett mit akarunk mondani, akkor meg kellett találni sok helyre a legjobban oda illő mondatokat. Tele voltunk vázlatokkal, mindenféle mondat verziókkal és részletekkel. Tudtuk mit akarunk, de meg kellett találni a legjobban oda illő fogalmazást. Volt hogy egy konkrét énekdallammal született meg egy szövegrész, akkor annak kellett megtalálni a helyét a zenében. Azt hiszem a következő dalokban ez már könnyebben fog menni.

A szövegekben sok a hallgatás, elnémulás, kimondatlanság. Mit féltek leginkább kimondani?

Az igazságot. A mai világban nehéz, amikor mindenki a megoldást akarja, azt keresi, ha nem kapja meg, akkor meg ítélkezik. Mert nem akarják elfogadni, hogy az utat végig kell járni, nincs egy mondat ami segít megoldani a problémákat. De mi nem a végeredményt akarjuk megosztani, hanem az utat, amin elindultunk. A lépéseket és érzéseket amikkel küzdünk közben, vagy épp azokat, amik segítenek. Az utazás része a csend is. Hagyni kell a hallgatót elgondolkodni, mert ez a célunk. Mit jelent számotokra az eszmélés, és mi az ára annak, ha valaki valóban végigmegy rajta? Az eszmélés eleinte súllyal jár. Hirtelen olyan dolgok is nyomják az embert, amiket eddig nem is vett észre. De pont ezek azok amikkel muszáj szembenézni, mert meg kell ismerni őket. Van aki itt megáll, fél tovább menni, vagy nincs megoldóképlete erre, mert senki nem tanította hogyan kell. Ha fáj a fogunk elmegyünk a fogorvoshoz, de ha a lelkünket nyomja valami akkor mosolyogj, mert akkor fognak mások szeretni, meg meríts erőt példaképekből, meg szoríts össze a fogad és csináld meg, mert ez a dolgod. De a lényeg nem tűnik el, csak félretesszük. Érdekesmód a gyász öt szakasza itt is jelen van. Valahogy el kell gyászoljuk azt ami volt és elfogadni azt ami lesz, mert megváltozunk, már nem azok az emberek leszünk akik előtte voltunk. Az eszmélés végén az elfogadás van. Amikor nem ítélkezel, nincs jó vagy rossz, hanem minden az ami.

Mit jelent számotokra az, hogy „nem én választom a távolságot”? Ki vagy mi választ helyettetek?

Erre a kérdésre a válasz kapcsolódik a többihez. Nem én választom, én csak megismerem magam, meg tudom ki vagyok én és ez von maga után olyan változásokat, amik okozzák a következményeket. Mint amikor az ember eltávolodik a legjobb barátjától az évek alatt. Nem akarod, de változtok, fejlődtök és éppen más irányba, ezért az a mély kapcsolat már nem lesz olyan, mint amilyen volt. Az is benne van amikor az ember tudatosabb lesz, megismeri mi jó neki és mi nem és elkezdi megválogatni azokat a dolgokat, amiket közel enged, vagy amikre időt fordít.

A dalokban gyakran hiányzik a feloldozás. Van-e mégis remény, vagy ez már az azutáni állapot?

Feloldozás bennünk van. A dalok elindítanak egy úton viszont a megjárása a hallgatón múlik. Mi nem akarunk feloldozni, mert az a mi feloldásunk, nem lehet másé. A dal után a hallgatón múlik lesz e feloldozás. Mi felemeltünk valamit, a figyelem oda vetődik, már csak körbe kell járni, megvizsgálni és megérteni. Bízunk benne, hogy a hallgatóban nem a feloldatlanság élménye marad, hanem időt ad magának és a témáknak és végül a saját feloldozása lesz az élmény amit a dalokhoz köt és így kapcsolódik hozzánk is és így lehet ez egy pozitív élmény.

A kimondatlan gondolatok veszélyesebbek, mint a kimondottak?

Hát, attól függ milyen gondolatok és milyen helyzetben. Egy gondolat ami megszületik bennem az én vagyok. A jelenlegi magam. Ahhoz hogy tudjam mi befolyásolja azt a gondolatot, tudnom kell mit érzek és ahhoz, hogy tudjam mit érzek, tudnom kell honnan jönnek az érzéseim. Vannak azok a berögződések, amik nem igazán én vagyok, csak megtanultam őket. Traumák, szülői minták, tapasztalások. Ilyesmik az előítéletek is. Valamiért kialakultak, de tudjuk hogy sokszor nem szabad egyből hallgatni rájuk, hanem végig kell gondolni, miért is érzem éppen azt amit. Persze a viselkedésünk maga a személyiségünk, de a viselkedésünket sokszor befolyásolja az, hogy néha csak reagálunk másokra. Van is erre egy jó idézet Frank Ocean-tól."Ne téveszd össze a személyiségemet a viselkedésemmel! A személyiségem az, aki vagyok. A viselkedésem attól függ, te ki vagy". Vagy ahogy az is megfigyelhető, hogy más más helyen máshogy viselkedünk, de ettől mi nem ezek vagyunk ahogy épp viselkedünk, hanem az is a részünk. Sokszor tudjuk hogyan kell itt vagy amott viselkedni és ezért úgy tesszük. Szóval tényleg a tetteink határozzák meg azt akik vagyunk? Sok ember még nem volt vészhelyzetben, vagy nem lép ki a komfortzónájából, ezért Ők nem is ismerhetik magukat igazán, mert van olyan oldaluk amit még nem is láttak működés közben. A világ történik, mi meg benne állunk és eldöntjük, hogy megyünk vele, vagy mi épp máshogy akarjuk csinálni. A gondolatok is ilyenek lehetnek. Megszületnek és eldöntöm hagyom e élni őket. Én minden koncert után hazafelé a kocsiban többször is elképzelem ahogy halálos balesetet szenvedünk éjjel hazafelé az autópályán. Ilyen a fantáziám, nem tehetek ellene, de nem hallgatok rá, mert akkor pánikrohamot kapnék. De ha valamit gondolsz, az valamit jelent. Neked nem árthat, mert információt kapsz tőle és segít dönteni.

A megértés szerintetek közelebb visz a szabadsághoz, vagy inkább újabb terheket rak ránk?

Mindenképpen a fejlődés része. Megérteni mi vagyok én, mi függ tőlem, miért tehetek, miért nem tehetek semmit. Megérteni hol vannak a határok, megérteni az összefüggéseket a kauzalitást. Ha megismered önmagad, megismersz mindenkit. Rájössz mennyire ugyanúgy működik minden atomi szinten és makroszkopikus szinten, sőt még univerzum szinten is milyen működésbeli összefüggések vannak. Ha megérted magad, kitágul minden. Ha tudod te mit miért érzel, akkor rájössz más miért érez úgy ahogy. Ha megérted te miért viselkedsz úgy ahogy eddig viselkedtél, akkor megérted más miért viselkedik úgy ahogy. A megértés akkor lehet teher, ha nem érdekel semmi más, csak te magad. Van a mondás, ha "megismered az ellenségedet, akkor már megszűnik ellenségnek lenni". Mert rájössz, hogy ahogy te is, ő is áldozata a külső minták, viselkedésformák, környezeti, kulturális és szociális hatásoknak. És itt lép életbe az együttérzés, az empátia és hirtelen már nem az ellenséged aki veled szemben áll, hanem testvéred. Persze a mai világban amikor az interneten azt látni, hogy a többség ítélkezik, gyűlölködik mert valakinek a kedvenc színe a kék, míg az övé a zöld, meg egyebek, teher lehet a megértés, a nem megértők között, de ezért a következő fázis az elfogadás.

Elfogadni mi az amiért nem tehetek semmit, mert nem tőlem függ. Tehát a szabadság felé az elfogadás a következő lépcsőfok.

Létezhet-e identitás a magunk fajtáknak tartós szenvedés nélkül, vagy ez elválaszthatatlan tőle?

A szenvedést csak a fejlődés folytatásával lehet csökkenteni. Hallottam, hogy sokaknak nem tetszett a Mátrix második és harmadik része, ott kellett volna abbahagyni az első végén. Van egy elméletem, hogy kik és miért gondolják így. Azért mert a Mátrix első része szól a felébredésről. Ott tágul ki minden, ott lesznek képességeink, ott leszünk többek, mint az "átlag nép", ott leszünk különlegesek. De hát a valóságban ott kezdődik csak a munka és ezt sokan nem akarják, mert nem akarnak dolgozni, csak különlegesnek érezni magukat. Csak hát különlegesként egy átlagos világban szenvedés és ezért ragaszkodnak ehhez a szinthez, mert itt még nem kell csinálni semmit, csak különlegesnek lenni. A film második és harmadik része szépen végig viszi Neót az öt fázison. Nézhetjük ahogy elbizonytalanodik, hogy ki is Ő valójában. A haragon és alkudozáson és végül az elfogadás vár rá. Na ezt sok ember nem tudja, mert ezekhez munka kell. Önismeret, a világ és mások megismerése, a dolgok működésének megismerése. Figyelem és energia. Arra sem sokan gondolnak, hogy az Álom luxuskivitelben film vége nem happy end, hiszen ott kezdődik csak igazán az élet. Holly karaktere képtelen a párkapcsolatra: képtelen másokat beengedni, kifejezni magát, stb. Attól mert elfogadja, hogy szerelmes lett, még nem változik meg a viselkedése, nem lesz más ember, nem szűnik meg diszfunkcionálisnak lenni. Szerintem ez a kapcsolat kb fél évig tart a film után, de egyszerűbb csak a romantikus oldalát nézni, ami a film végén be is fejeződik. Elválasztható a szenvedés az identitásunktól, mert nem az határozhatja meg, hogy kik vagyunk, hogy mik okoznak nekünk szenvedést, hanem az, hogy mikre vagyunk képesek abból ami adatik és ami eszközeink vannak. Eszközök használatát mindig lehet tanulni és a félelmeket le lehet győzni ahhoz hogy azt tehessük, amit szeretnénk.

Mit szeretnétek, mi maradjon meg belőletek akkor is, ha a szavak egyszer elhallgatnak?

A tetteink. Ahogy az emberekkel bánunk, amit adni akarunk nekik és amit képesek vagyunk

elfogadni tőlük.

Az emberöltő meghallgatható minden ismert zenei platformon.