Kill Monday Management Facebook
Kill Monday Management Instagram
Kill Monday Management YouTube
Kill Monday Management Spotify
Kill Monday Management TikTok
KMM 2023

KMM tehetségkutató IV. évad

Három igazán sikeres év után ismét megrendezzük a rock/metal tehetségkutatónk következő évadát az Analog Music Hallban, melyre ünnepélyesen megnyitottuk a nevezést! A dobogós helyezéseket elért zenekarok számtalan nyereménnyel fognak gazdagodni, többek között értékes tárgynyereményeket, multimédiás szolgáltatásokat, endorsementet is magukénak tudhatnak, továbbá szakmai segítségnyújtást és mentorprogramot, az egyes fordulók előtt pedig hasznos workshopokkal készülünk.

Kiemelt figyelmet fordítunk az újgenerációs rock/metal szcéna népszerűsítésre, hiszen számos tehetséges zenész és produkció rejtőzik az underground mély rejtekeiben, akik igazán nagy meglepetéseket képesek okozni. Éppen ezért törekszünk arra, hogy a több, mint 15 éves rendezvényszervezői, technikai és tartalomgyártási tapasztalattal rendelkező csapatunk segítségét felhasználva, a lehető legnagyobb színvonalon mutathassák meg magukat a közönségüknek és a nívós szakmai zsűrinek.

A tehetségkutató 10 eseményből áll: 6 selejtezőből, 3 elődöntőből és 1 döntőből. A már élőben zajló selejtezőkbe a nevezők közül összesen 30 zenekart válogat be egy erre dedikált zsűrigárda. A helyszínen zajló fordulókon pedig egy 4 fős szakmai zsűri fog 4 főbb kategóriában, pontszámokkal és szóban is egyaránt értékelni.

A pontszámok összesítését követően két zenekar jut tovább az elődöntőbe, egy zenekart a zsűri, egy zenekart pedig a közönség juttat tovább a helyszínen leadott szavazatok alapján. Fontos, hogy a közönség szavazata akkor érvényes, ha két különböző zenekarra adja le a voksát, mindezt természetesen a fair play jegyében. Idén rendhagyó módon bevezetjük továbbá, hogy egy zenekar csak egyszer juthat közönségszavazatokkal tovább következő fordulóba. Ugyan a zsűrigárda vezetője vétójoggal rendelkezik, a közönségszavazatok minden esetben számítanak, hiszen innen senki nem fog távozni üres kézzel! Az egyes fordulók aznapi zsűri tagjait az adott esemény előtt 5 nappal kezdjük el naponta bejelenteni. Minden elődöntőn és a döntőn szokásos meglepetés vendégekkel készülünk, akik a zsűri összesítése közben fogják fokozni az izgalomfaktort!

KMM Zsűri 2023

Nyeremények és szponzorok

I. Helyezett

- Egy imidzs-videoklip komplett gyártása (Kill Monday Management)
- Egy kinetikus (lyrics) videoklip gyártása (Kill Monday Management)
- Három dal produceri munkálatai (Twelve Moon Prod)
- Három dal felvétele és keverése (Kékmadár Hangstúdió)
- Az elkészült EP online promotálása (Kill Monday Management)
- Az elkészült kislemez grafikai tervezése (Artphetamin)
- Social Media felületek optimalizálása (Kill Monday Management)
- Zenekari- és egyéni fotósorozat (Vadas Erik Photography)
- Merchandise starter pack - 50.000 forint értékben (Empire Merch)
- Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

II. Helyezett

- Egy imidzs-videoklip vagy háromdalos live session videoklip gyártása 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
- Egy kinetikus (lyrics) videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
- Egy dal produceri munkálatai (Kill Monday Management)
- Egy dal felvétele és keverése (Kékmadár Hangstúdió)
- Az elkészült dal online promotálása (Kill Monday Management)
- Social Media felületek optimalizálása (Kill Monday Management)
- Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

III. Helyezett

- Egy imidzs-videoklip vagy háromdalos live session videoklip gyártása 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
- Egy kinetikus (lyrics) videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
- Egy dal produceri munkálatai (Kill Monday Management)
- Egy dal felvétele és keverése (Kékmadár Hangstúdió)
- Az elkészült dal promóciójának, hirdetéseinek optimalizálása (Kill Monday Management)
- Social Media felületek optimalizálása (Kill Monday Management)
- Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

IV. Helyezett

- Egy imidzs-videoklip vagy háromdalos live session videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
- Egy kinetikus (lyrics) videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
- Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on


Különdíjak
(A támogató választja ki a produkciók közül)

- Három alkalom produceri 1on1 session (ImPro School)
- 5 alkalom művészeti team-coaching session
- Egy zenekar hangszereinek komplett beállítása (Southern Guitar Service)
- Fellépési lehetőség nagyobb, rendszeresen turnézó zenekarok előtt (részletek hamarosan!)
- Lemezszerződés és országos terjesztés a H-Music Hungary felajánlásával

A selejtezőkből nem továbbjutó zenekarok számára személyes szakmai konzultációt, valamint önálló estet biztosítunk az Analog Music Hall-ban.

A különdíjak teljes listája folyamatosan bővül az egyes fordulók között.

A legjobb énekes

- 5m prémium, választható textúrájú mikrofonkábel (Tewecables)

A legjobb gitáros

- 5m prémium, választható textúrájú hangszerkábel (Tewecables)

A legjobb basszusgitáros

- 5m prémium, választható textúrájú hangszerkábel (Tewecables)

A legjobb dobos

- 20 pár egyedi, signature dobverő (Artbeat Drumsticks)
- 20.000 Ft értékű ajándékcsomag (Techra Drumsticks)

KMM Zsűri 2023

Menetrend
Idén először a selejtezőket az Analog Music Hall addigra felújított és kibővített kistermében tartjuk meg!

2024 június 1. - I. Selejtező - kisterem
2024 június 8. - II. Selejtező - kisterem
2024 június 15. - III. Selejtező - kisterem
2024 június 22. - IV. Selejtező - kisterem
2024 június 29. - V. Selejtező - kisterem
2024 július 13. - VI. Selejtező - kisterem

2024 augusztus 24. - I. Elődöntő - nagyterem
2024 augusztus 31. - II. Elődöntő - nagyterem
2024 szeptember 7. - III. Elődöntő - nagyterem

2024 szeptember 21. - Döntő - nagyterem


A nevezésre jogosult zenekar

- Élő hangszeres, rock vagy metal főműfajú produkció
- Csak és kizárólag saját dalokat játszik
- Legfeljebb egy nagylemezzel rendelkezik
- Az NKA Hangfoglaló Program induló előadói pályázatán nem támogatott
- Nem ért el dobogós helyezést a KMM Rock/Metal Tehetségkutató előző évadában

- Az élő fordulókra bejutott zenekarok tagjai legalább 80%-ban kell, hogy megegyezzenek a nevezéskor megnevezett zenekartagokkal
- Hosszabb, több állomásos turnén résztvevő zenekar nevezését nem tudjuk elfogadni
- Csak akkor jelentkezz, ha az összes dátum megfelelő, nevezési díjat nem térítünk vissza
- A nevező zenekar rendelkezzen bármilyen social media felülettel, illetve megfelelő minőségű zenekari fotókkal

A regisztrációhoz Google fiók szükséges.

Fontos, hogy csak akkor jelentkezzetek, ha az összes említett időpont megfelelő nektek, hiszen véletlenszerűen kerülnek a zenekarok kisorsolásra az élő selejtezőkre és elődöntőkre. A tehetségkutató kijelölt időpontjait nem áll módunkban megváltoztatni, a befizetett nevezési díjakat sem tudjuk ezáltal utólag visszautalni. Amennyiben bejutottatok az élő selejtezőbe, a sorsolást követően biztosítunk felületet az esetleges időpontok cseréjére, viszont a szervezőket kérjük hagyjátok ki ebből :)

Köszönjük a megértéseteket!

Készen áll a produkciód a megmérettetésre?

Nevezési határidő: Március 17. éjfél

KMM 2023

Fotók: Gyarmati Balázs (https://www.instagram.com/baepixx/)

A TAVALYI DÖNTŐRŐL

Vodka for Kids

"Múlt hét szombaton véget ért az underground közeg egyik legigényesebb zenei tehetségkutatójának 2023-as kiírása. A Kill Monday Management lelkes csapata mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarországon is kibontakozhassanak a rock/metal-színtér tehetségei. Szerencsére a kezdeményezést évről évre bővülő vendégsereg kíséri nyomon, biztosítva a feltörekvő zenekarok és az őket felkarolók motivációját is."
wayohun.com

A tavalyi győztes, a pécsi Vodka for Kids


fromtheredsun

"A budapesti fromtheredsun zenekar a 2023-as Kill Monday Management Tehetségkutató második helyezettje. A zenekar tagjainak zenei elhivatottságához kétség sem fér, ráadásul zenélni is nagyon tudnak."
Fémforgács

Az évad ezüstérmese a budapesti fromtheredsun


Last Seconds

Harmadik helyezett: Last Seconds


Breastbone

"A napokban látóterembe került a Breastbone nevű csapat, akik alternatív rockként aposztrofálják magukat. Nos, elkezdtem hallgatni az anyagukat, nem mondom, hogy az ilyen zenéktől teljesen elszokott a fülem, de náluk nem tudtam azt megjátszani, hogy a hallgatás közben írok. Ilyen fura módon még egy zene sem kötött le.
Nem csinálnak semmi feleslegest... de azt nagyon jól.
Mindent egybe véve a Breastbone egy érdekes, és kellemes produkciót nyújt. Teljesen underground-kompatibilis, mivel ez gondolkodó embereknek való zene. Biztos lehetne nyirbálni, meg producerelni, meg "a kevesebb néha több"-ezni, de ezek a tagok nagyon ügyesen művészkednek. Hát hadd csinálják!"
ópiumbarlang

Negyedik helyezett döntős a budapesti Breastbone

Az oldal cookie-kat (sütiket) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes adatokat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Erről bővebben ezen az oldalon tájékozódhat.